Két év ... 7 hónap!
Eszembejutnak a azok a napok, mikor meló, vagy tanulás után futottam hozzád, hogy aztán egy jót pihenjünk. Mikor nyugodtan aludtunk. Mikor úgy bújtál hozzám. Tök jó volt veled feküdni, veled kelni, veled sétálni, veled csapni a hülyeséget. Mikor már vártál, hogy menjek hozzád. Mikor kimondtad, hogy szeretsz. Mikor hoztad a teát. Olyan jó volt nézni mikor mosolyogtál. Minden kis tevékenységem mögött ottvoltál, tudtadon kívül nyújtottad az erőt, minden egyes lépésemhez. Az tett sikeres emberré, az adta a lendületet. Egy biztos hogy téged senki nem fog pótolni… legalábbis egy jó darabig nem… elhiheted. Én mindent megtettem erőn fölül amit tudtam. Sajnálom, hogy nemvoltam megfelelő neked. Te döntöttél, én pedig ezentúl tiszteletben fogom tartani a döntésed.
